2016. augusztus 6., szombat

Kerkyra

Bizonyos szempontból a gyros is beletehető abba a halmazba (persze szigorúan csak a foci és a politika után), amiről mindenkinek megvan a véleménye, és mindenki biztosan tudja, hogyan is kellene jól csinálni. Már az étel eredetéről is eltérőek a vélemények (vannak akik a görög verziót tartják az igazinak, míg mások a török vagy éppen az arab változatokra esküsznek), az összetevőkről pedig hosszas viták szoktak kialakulni a fórumokon. Mivel a fentiek közül egyik országban sem jártam, és nincs viszonyítási alapom, ezért a gyros-ok értékelésénél nem azt szoktam figyelembe venni, hogy mennyire autentikus összeállítás került elém, hanem egyszerűen azt, hogy mennyire finom.

Ez az egy szempont viszont éppen elég ahhoz, hogy a budapesti gyros-osok túlnyomó többsége elvérezzen rajta, ugyanis ezek csekély kivétellel két csoportba sorolhatóak. Jobb esetben egy teljesen átlagos kaját kapunk, ami viszonylag olcsó és egy ideig csillapítja az éhséget, de az ízekre nem érdemes odafigyelni, mert semmi különleges nincs benne, és pontosan ugyanolyan, mintha a két sarokkal odébb lévő helyen vettük volna. A rosszabb eset már emlékezetes élményt nyújt, de egyáltalán nem a kellemes fajtából, ilyen tapasztalata talán mindenkinek van, aki elég ideig élt a fővárosban. Viszont ott van a pár kivétel, amik közül az egyik a Kerkyra. Már régebben olvastam róla, sok helyen egyszerűen Budapest legjobbjaként emlegették, szóval amikor legutóbb megkívántam a gyrost, nem volt kérdés, hogy hova fogok menni.


Külsőre ez is átlagos helynek tűnt, és az első benyomásom a belépés után sem változott meg egyből. Az aprócska helyiségben a kinti hőségnél is érezhetően melegebb volt, és ezen mindössze egy ventilátor próbált segíteni - reménytelenül. A választék azonban már bizakodásra adott okot, hiszen souvlaki vagy éppen musaka máshol nem igazán szokott szerepelni a repertoárban. Ebből kitalálható, hogy a Kerkyra a görög vonalat követi. A tulajdonosok is görög származásúak, és olyan jókedvűen, készségesen tevékenykednek a pult mögött, hogy úgy tűnik, őket egyáltalán nem zavarja a hőség. Egy "extra gyros szendvicset" választottam, és csak néztem, mennyi jó dolgot tesznek bele (saját fűszerezésű csirkehús, sajtkrém, sajt, répasaláta, tzatziki, paradicsom, hagyma és bacon) a szendvicskenyérbe, amit aztán a grillen megpirítanak egy kicsit. Mindezért a 1090 forintos ár több, mint korrekt (a sima gyros egyébként 750), meg is lepődtem, hogy pár percre az Oktogontól mekkora adag kaját kapok ennyi pénzért.

igazán mediterrán ebéd: gyros szendvics szökőkúttal
Éppen nem volt szabad ülőhely, ezért az elvitelt választottam, de nem mentem messze, csak egy Hunyadi téri padot vettem célba. Ott aztán kicsomagoltam a szendvicset, és gyorsan rájöttem, hogy miért sorolják a Kerkyrát a legjobbak közé. Az összes összetevő klappolt, az együttes íz pedig iszonyú jó volt. A répasaláta különösen bejött, de a hús is megér egy misét. Egészen más kategória, mint amit a legtöbb gyros-osnál kapni lehet, ár-érték arányt tekintve utcahosszal előzi meg a konkurenciát. Ez tényleg nem csak egy a sok közül, hanem egy szuper tartalmas és laktató étel, amire később is emlékezni fogsz. Ilyen az igazi street food!

Facebook: Gyros Kerkyra Görög Ételbár
Honlap: kerkyra.co.hu
Cím:Eötvös utca 5.
Nyitva tartás:
H-P: 11:00-19:00
SZ: 11:00-17:00